E N

A migrációra és a migráns népességre vonatkozó statisztika

E szócikk az Európai Unió (EU) nemzetközi migrációra, a belföldi és külföldi (nem belföldi) állampolgárok népességállományára, valamint az állampolgárság megszerzésére vonatkozó statisztikáit ismerteti. A migrációt a migráns származási országának (kényszerítő tényezők) vagy célországának (vonzó tényezők) gazdasági, politikai és társadalmi tényezői együttesen befolyásolják. Az Európai Unió által nyújtott viszonylagos gazdasági jólét és politikai stabilitás a múltban jelentős vonzerővel bírt a bevándorlók körében.



A célországok a nemzetközi migrációt bizonyos esetekben a munkaerő-piaci hiány orvoslására használhatják fel. A migráció önmagában azonban szinte biztosan képtelen visszafordítani a népesség elöregedésének az Európai Unió számos részén jelenleg tapasztalható tendenciáját.

Migrációs folyamatok

2010-ben megközelítőleg 3,1 millió bevándorló érkezett az uniós tagállamokba (lásd az 1. táblázatot), míg legalább 2,0 millió kivándorló hagyta el az Európai Unió tagállamait. A legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint 2009-hez viszonyítva 2010-ben csekély mértékben fokozódott a bevándorlás. Meg kell jegyezni, hogy e számok nem az Európai Unió egészének ki- és bevándorlási adatait tükrözik, mivel tartalmazzák az uniós tagállamok közötti migrációs folyamatokra vonatkozó adatokat is.
2010-ben az Egyesült Királyságba vándoroltak be a legtöbben (591 000 fő), azt a rangsorban Spanyolország (465 200 fő), Olaszország (458 900 fő) és Németország (404 100 fő) követi. Az uniós tagállamokba bevándorlók 61,9 %-a e négy országba érkezett.
Spanyolországot hagyta el a legtöbb kivándorló (403 000 fő) 2010-ben, utána az Egyesült Királyság (339 400 fő) és Németország (252 500 fő) következett. 2010-ben a legtöbb uniós tagállamban a bevándorlás mértéke meghaladta a kivándorlásét, ugyanakkor Írországban, Görögországban, a Cseh Köztársaságban, Szlovéniában és a három balti államban a kivándorlók száma felülmúlta a bevándorlókét.
A lakónépesség méretéhez viszonyítva (lásd az 1. ábrát) 2010-ben a legtöbb bevándorló Luxemburgba érkezett (1000 lakosonként 33 bevándorló), majd a sorban Ciprus (24) és Málta (20) követte. Az EFTA-országokban is viszonylag magas volt a bevándorlási arány, mind a négyen legalább kétszer akkora értéket regisztráltak, mint az EU-27 átlaga (6,2 bevándorló 1000 lakosonként). Ez az arány Svájcban volt a legmagasabb (21 bevándorló 1000 lakosonként).
A kivándorlási arány 2010-ben az uniós tagállamok közül Litvániában (1000 lakosonként 26 kivándorló) és Luxemburgban (1000 lakosonként 18 kivándorló) volt a legmagasabb.
Megjegyzendő, hogy a fentiekben ismertetett számadatok az összes migrációs folyamatra vonatkoznak, tehát magukban foglalják a „hazatérő” korábbi kivándorlókat, az első alkalommal bevándorló, külföldön született állampolgárokat és a másik tagállamokból vagy távolabbról (harmadik országokból) érkező külföldieket (a célország állampolgárságával nem rendelkező személyeket). A 2010-ben az EU-27 tagállamaiba irányuló teljes bevándorlás bontása alapján megállapítható, hogy a bevándorlók 21 %-a belföldi állampolgár (lásd a 2. ábrát), 31 %-a másik uniós tagállam állampolgára, közel fele (48 %-a) pedig harmadik ország, vagyis nem uniós tagállam állampolgára volt.
A harmadik országok állampolgárai kategorizálhatók az állampolgárságuk szerinti ország fejlettségi szintje szerint, a humánfejlettségi mutató (HDI) alapján, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) számít ki az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja keretében. Ezen elemzés szerint az Európai Unióba bevándorlók a legnagyobb arányban (28 %) a közepes HDI-vel rendelkező országokból érkeztek, míg 14 %-uk magas HDI-vel rendelkező országokból vándorolt be. Ezzel szemben 2010-ben az Európai Unióba irányuló bevándorlás viszonylag csekély hányadát adták az alacsony HDI-vel rendelkező országokból (4 %), a tagjelölt országokból (2 %) vagy az EFTA-országokból (1 %) érkezők.
2010-ben az összes bevándorlón belül a „hazatérő” belföldiek aránya Litvániában (az összes bevándorló 80 %-a), Portugáliában (72 %), Észtországban (57 %) és Görögországban (54 %) volt a legmagasabb. Kizárólag ezek az uniós tagállamok számoltak be arról, hogy a „hazatérő” belföldiek többségben voltak az összes bevándorló körében. Luxemburgban, Spanyolországban, Olaszországban, Szlovákiában, Magyarországon (2009-es adat) és Cipruson ugyanakkor viszonylag alacsony volt ez az arány, mivel a „hazatérő” a belföldiek száma az összes bevándorló kevesebb mint 10 %-át tette ki 2010-ben.
A bevándorlók nemek szerinti eloszlása tekintetében 2010-ben az Európai Unió egészébe valamivel több férfi érkezett, mint nő (52 % 48 %-kal szemben). A férfi bevándorlók aránya Szlovákiában és Szlovéniában volt a legnagyobb (64 %), ezzel szemben a női bevándorlók aránya Cipruson volt a legmagasabb (57 %).
Külföldi népesség
Az uniós tagállamok területén élő külföldiek (a lakóhely szerinti ország állampolgárságával nem rendelkező személyek) teljes száma 2011. január 1-jén 33,3 millió volt, ami az EU-27 népességének 6,6 %-át jelenti (lásd a 2. táblázatot). A 2011. január 1-jén az EU-27 területén élő külföldiek több mint egyharmada (összesen 12,8 millió fő) másik uniós tagállam állampolgára volt.
Az Európai Unióban abszolút értékben a legtöbb külföldi Németországban (2011. január 1-jén 7,2 millió), Spanyolországban (5,6 millió), Olaszországban (4,6 millió), az Egyesült Királyságban (4,5 millió) és Franciaországban (3,8 millió) élt. Az ebben az öt tagállamban élő külföldiek együttesen az EU-27 tagállamokban élő külföldiek teljes számának 77,3 %-át tették ki, míg ugyanezen öt tagállam rendelkezett az EU-27 teljes népességének 62,9 %-ával. Viszonylagos értékben kifejezve az uniós tagállamok közül a külföldiek aránya Luxemburgban volt a legmagasabb, 2011 elején a teljes népesség 43,1 %-át tették ki. A Luxemburgban élő külföldiek túlnyomó többsége (86,3 %) másik uniós tagállam állampolgára volt. 2011. január 1-jén Cipruson, Lettországban, Észtországban, Spanyolországban, Ausztriában és Belgiumban is magas volt a külföldiek aránya (a lakónépesség legalább 10 %-a).
A legtöbb tagállamban a külföldiek túlnyomórészt nem uniós tagállamok (harmadik országok) állampolgárai voltak. 2011 elején másik uniós tagállamok állampolgárai alkották a Luxemburgban, Írországban, Belgiumban, Szlovákiában, Cipruson és Magyarországon élő külföldiek többségét. Lettország és Észtország esetében a harmadik országok állampolgárainak aránya különösen magas volt az elismert állampolgárság nélküli személyek nagy száma miatt. E személyek elsősorban az egykori Szovjetunió állampolgárai voltak, akik e tagállamokban állandó lakóhellyel rendelkeznek, de nem szereztek lett, észt vagy egyéb állampolgárságot.
A harmadik országok Európai Unióban élő állampolgárainak származási földrész szerinti eloszlását vizsgálva megállapítható, hogy a legmagasabb arányt (37,2 %) az EU-27 tagállamokon kívüli európai országok állampolgárai képviselik (lásd az 5. ábrát). Számuk az Európai Unióban összesen 7,6 millió fő volt 2011 elején, több mint felük Törökország, Albánia és Ukrajna állampolgára. A következő legnagyobb csoportot Afrika állampolgárai alkotják (24,9 %), amelyet Ázsia (21,3 %), Amerika (15,8 %) és Óceánia (0,8 %) követ. Az afrikai országok Európai Unióban élő állampolgárainak több mint fele Észak-Afrikából, gyakorta Marokkóból vagy Algériából származott. Az Európai Unióban élő ázsiaiak közül sokan érkeztek Dél- vagy Kelet-Ázsiából, különösen Indiából vagy Kínából. Az Észak-, Dél- és Közép-Amerikából származó, Európai Unióban élő külföldiek nagyrészt Ecuador, az Egyesült Államok és Brazília állampolgárai voltak.
2011-ben az EU-27 tagállamaiban élő, harmadik országbeli állampolgárok közül megközelítőleg 44,8 % magas HDI-vel rendelkező országokból származott (közel felük Törökországból, Albániából és Oroszországból), míg némileg nagyobb arányban (47,6 %) érkeztek közepes HDI-vel rendelkező országokból (egyötödük Marokkóból, a következő legnagyobb csoportot Kína és Ukrajna állampolgárai alkotják), harmadik országok Európai Unióban élő állampolgárainak fennmaradó 7,6 %-a pedig alacsony HDI-vel rendelkező országokból származott (30 %-uk nigériai vagy iraki állampolgársággal rendelkezett).
Az Európai Unióban élő külföldi népesség állampolgárság szerinti összetétele tagállamonként jelentős eltéréseket mutat. Ezt olyan tényezők befolyásolják, mint a munkaerő-migráció, a származási és a célország közötti történelmi kapcsolatok, valamint a célországban kialakult hálózatok. 2011-ben az Európai Unióban élő külföldiek körében a legnagyobb csoportot a (másik uniós tagállamban élő) románok és a török állampolgárok alkották (lásd a 7. ábrát). Számuk mindkét ország esetében 2,3 millió volt, így 2011-ben egyaránt 7,0 %-át tették ki az Európai Unióban élő külföldieknek. A harmadik legnagyobb csoportot a marokkóiak alkották (1,9 millió fő, a teljes külföldi népesség 5,7 %-a). Az Európai Unióban élő külföldi csoportok közül a románok esetében figyelhető meg a legjelentősebb bővülés 2001 és 2011 között, létszámuk megnyolcszorozódott, a 2001-es 0,3 millióról 2,3 millióra emelkedett 2011-re. A lengyel és a kínai állampolgárok száma is lényegesen nőtt ebben az időszakban. 2011-ben mindkét ország állampolgárai a tíz legnagyobb külföldi csoportba tartoztak.
Az állandó lakosság korösszetételének elemzése alapján megállapítható, hogy az EU-27 egészében a külföldi népesség fiatalabb, mint a belföldi népesség. A külföldiek kor szerinti eloszlása azt mutatja, hogy körükben a belföldiekhez viszonyítva több a viszonylag fiatal (20 és 46 év közötti) munkaképes korú felnőtt (lásd a 8. ábrát). 2011-ben az EU-27 népességének medián életkora 41,2 év, míg az Európai Unióban élő külföldiek medián életkora 34,7 év volt.
Az állampolgárság megszerzése
A valamely uniós tagállamban állampolgárságot szerzett személyek száma 2010-ben 810 500 volt, amely 2009-hez viszonyítva 4,4 %-os növekedésnek felel meg (lásd a 9. ábrát). E legfrissebb számadatok alapján az idősorok 1998-as kezdete óta ekkor volt a legmagasabb a valamely uniós tagállamban állampolgárságot szerzett személyek száma, és ez volt az első alkalom, hogy teljes számuk meghaladta a 0,8 milliót.
Az állampolgárságot szerzett személyek száma 2010-ben az Egyesült Királyságban volt a legnagyobb, 194 800 fő (az EU-27 egészére vonatkozó számadat 24,0 %-a). Az Egyesült Királyság után Franciaországban (143 300 fő), Spanyolországban (123 700 fő) és Németországban (104 600) szereztek a legtöbben állampolgárságot. A többi tagállam közül egyikben sem kapott állampolgárságot több mint 100 000 személy 2010-ben.
Abszolút értékben a legjelentősebb növekedés Spanyolországban (a 2009-es és a 2010-es adatokat összevetve 44 000-rel több személy kapott spanyol állampolgárságot), továbbá Németországban (8500), Franciaországban (7400) és Olaszországban (6600) figyelhető meg. Ennek megfelelően a spanyol állampolgárságot szerzett személyek száma 55,4 %-kal nőtt 2009 és 2010 között. A sorban következő legnagyobb relatív növekedést Írország (40,9 %-kal többen kaptak állampolgárságot 2010-ben) és Finnország (27,0 %) regisztrálta.
Az állampolgársággal kapcsolatos nemzeti politikák hatásának mérésére általánosan használt egyik mutató a „honosítási arány”, vagyis az egyes országokban állampolgárságot kapott külföldiek és a külföldi rezidensek aránya az év elején (lásd a 10. ábrát). Az EU-27 legmagasabb honosítási aránnyal rendelkező tagállama 2010-ben Lengyelország (100 külföldi rezidensből 6,4 szerzett állampolgárságot), majd Svédország (5,5) és Málta (5,2) volt, míg Portugáliában, az Egyesült Királyságban és Hollandiában 4 és 5 között volt a 100 külföldi rezidensre jutó honosítások száma.
A 2010-ben uniós tagállam állampolgárságát megszerző külföldiek megközelítőleg 90 %-a harmadik ország állampolgára volt. Ez szinte valamennyi tagállamra érvényes volt. Luxemburgban és Magyarországon azonban az állampolgárságot kapott személyek többsége másik uniós tagállam állampolgára volt. Luxemburgban a portugálok aránya volt a legmagasabb (a másik uniós tagállamból származó, állampolgárságot kapott személyek közel fele), míg a Magyarországon állampolgárságot szerzett személyek szinte kizárólag román állampolgárok voltak.
Az uniós tagállamokban állampolgárságot szerző külföldiek körében a legnagyobb csoportot az előző évekhez hasonlóan 2010-ben is a marokkóiak (67 000 fő, az állampolgárságot kapott külföldiek 8,3 %-a) és a törökök (49 900, vagyis 6,2 %) alkották. Az uniós tagállamban állampolgárságot szerző marokkói állampolgárok száma 2009-hoz viszonyítva 12,2 %-kal nőtt, míg ez az arány a török állampolgárok esetében 3,7 %-kal csökkent. A marokkóiak a legnagyobb arányban Franciaországban (41,3 %), Olaszországban (17,0 %) és Spanyolországban (16,0 %), míg a törökök nagyrészt Németországban (52,5 %) és Franciaországban (16,9 %) szereztek állampolgárságot.
Adatforrások és adatok rendelkezésre állása

Az Eurostat számos, a nemzetközi migrációs folyamatokat, a külföldi népességállományt és az állampolgárság megszerzését érintő témakörben készít statisztikákat. Az adatokat az uniós tagállamok nemzeti statisztikai hatóságai éves szinten gyűjtik, és továbbítják az Eurostatnak.
Az adatgyűjtés 2008 óta a rendeleten alapul. E rendelet meghatározza a nemzetközi migrációs folyamatokra, a külföldi népességállományra, az állampolgárság megszerzésére, a tartózkodási engedélyre, a menekültügyre, valamint az illegális belépéssel és tartózkodással szembeni intézkedésekre vonatkozó alapvető statisztikákat. Az uniós tagállamok ugyan továbbra is a nemzeti elérhetőség és gyakorlat szerint használhatnak bármilyen megfelelő adatot, a rendelet értelmében összeállított statisztikáknak azonban közös meghatározásokon és fogalmakon kell alapulniuk. Az uniós tagállamok többsége a közigazgatási adatforrásokra, például a népesség-nyilvántartásokra, a külföldiek nyilvántartására, valamint a tartózkodási és munkavállalási engedélyek nyilvántartásaira alapozza statisztikáit. Egyes országok mintavételes felméréssel vagy becslésen alapuló módszerekkel készítenek migrációs statisztikákat. Az állampolgárság megszerzésével kapcsolatos adatok rendszerint a közigazgatási rendszerekből származnak. A rendelet végrehajtásával várhatóan fokozódik a migrációra és az állampolgárságra vonatkozó statisztikák elérhetősége és összehasonlíthatósága.
Ezt megelőzően az országok önkéntesen küldtek a migrációs folyamatokra, a külföldi népességállományra és az állampolgárság megszerzésére vonatkozó statisztikákat az Eurostatnak a közös migrációs adatgyűjtés keretében, amelyet az Eurostat számos olyan nemzetközi szervezettel együttműködve szervezett, mint például az Nemzetek Szervezetének Statisztikai Osztálya, az Egyesült Nemzetek Szervezetének Európai Gazdasági Bizottsága (ENSZ-EGB) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). A migrációra és az állampolgárságra vonatkozó statisztikák készítéséhez eddig használt módszertanban, meghatározásokban és adatforrásokban nemrég bekövetkezett változások az Unió egyes tagállamaiban az időbeli összehasonlíthatóság hiányát okozhatják a vonatkozó adatsorokban.
A kivándorlást különösen nehéz számszerűsíteni, mivel az adott országot elhagyó személyeket bonyolultabb megszámlálni, mint a érkezőket. Az uniós tagállamok 2008. évi bevándorlási és kivándorlási adatait összehasonlító elemzés (tükörstatisztika) igazolta, hogy ez a feltételezés számos tagállamra érvényes. Emiatt e szócikk elsősorban a bevándorlási adatokra összpontosít.
Kontextus

Az Európai Unión belüli migrációs politikák egyre inkább arra összpontosítanak, hogy meghatározott típusú bevándorlókat vonzzanak be bizonyos szakismeretek terén mutatkozó hiány enyhítésére. A kiválasztás történhet nyelvtudás, munkatapasztalat, iskolai végzettség és kor alapján. A kiválasztást a munkáltatók is végezhetik, így a bevándorlók már megérkezésükkor rendelkezhetnek állással.
A bevándorlási politika a munkaerő-toborzás fokozása mellett két további területre koncentrál: az engedély nélküli migrációnak és a munkaengedéllyel nem rendelkező bevándorlók illegális foglalkoztatásának megelőzésére, valamint a bevándorlók társadalmi integrációjának elősegítésére. Az Európai Unió jelentős erőforrásokat mozgósított az embercsempészettel és az emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatok felszámolására.

A bevándorlással kapcsolatosan elfogadott legfontosabb jogszabályok a következők:
2003/86/EK irányelv a családegyesítési jogról;
2003/109/EK irányelv a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
2004/114/EK irányelv a harmadik országok állampolgárai tanulmányok folytatása, diákcsere, javadalmazás nélküli gyakorlat, illetve önkéntes szolgálat céljából történő beutazásának feltételeiről;
2005/71/EK irányelv a harmadik országbeli állampolgároknak az Európai Közösség területén folytatott tudományos kutatás céljából való fogadására vonatkozó külön eljárásról;
2008/115/EK irányelv a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról;
2009/50/EK irányelv a harmadik országbeli állampolgárok magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről.
Az Európai Bizottságon belül a Főigazgatóság felel a politikáért. Az Európai Bizottság gazdasági migráció kezelésének uniós megközelítéséről szóló zöld könyvvel (COM(2004) 811 végleges) 2005-ben vitát kezdeményezett a gazdasági migránsok befogadására vonatkozó közös szabályok szükségességéről, amelynek eredményeképpen a Bizottság 2005 végén elfogadta legális migrációról szóló politikai tervet (COM(2005) 669 végleges). Az Európai Bizottság 2006 júliusában elfogadta harmadik országok állampolgárainak illegális bevándorlása elleni küzdelem politikai prioritásairól szóló közleményt (COM(2006) 402 végleges), amelynek célja, hogy az illegális bevándorlási eljárás valamennyi szakaszában egyensúlyt teremtsen a biztonság és az egyének alapvető jogai között. Az Európai Bizottság 2007 szeptemberében közzétette migrációról és beilleszkedésről szóló harmadik éves jelentését (COM(2007) 512 végleges). Az Európai Bizottság 2008 októberében kiadott közleménye hangsúlyozta migrációval kapcsolatos általános megközelítés megerősítésének: az összehangolás, a koherencia és a szinergiahatások fokozásának (COM(2008) 611 végleges) fontosságát a kül- és fejlesztési politika egyik szempontjaként. Az uniós állam- és kormányfők által 2009 decemberében elfogadott program a 2010 és 2014 közötti időszakra vonatkozóan meghatározza az európai bel- és igazságügyi politikák folyamatos fejlesztésének keretét és alapelveit. E program központi elemét képezik a migrációval kapcsolatos kérdések. Az Európai Bizottság a megállapított változtatások megvalósítására 2010-ben elfogadta stockholmi program végrehajtásáról szóló cselekvési tervet, amelynek célja a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítása a polgárok szolgálatában (COM(2010) 171 végleges). A terv számos kiemelt területet jelöl meg, és intézkedéseket ír elő a következőkről:
-a jogérvényesüléssel, szabadsággal és biztonsággal kapcsolatos politikák és mechanizmusok értékelése;
-jogi és biztonsági szakemberek, valamint az igazságügyi hatóságok és bűnüldöző szervek képzése;
-figyelemfelkeltő tevékenységek;
-párbeszéd a civil társadalommal;
-új finanszírozási programok.

1. táblázat: Bevándorlás fő állampolgárság-csoportok szerint, 2010 (1) - Forrás: Eurostat (migr_imm1ctz)
1. ábra: Bevándorlók, 2010 (1)
(1000 lakosonként) - Forrás: Eurostat (migr_imm1ctz) és(migr_pop1ctz)
2. ábra: Bevándorlók aránya állampolgárság-csoportok szerint, EU-27, 2010
(%) - Forrás: Eurostat (migr_imm1ctz)
3. ábra: Belföldi és külföldi állampolgárok aránya a bevándorlók körében, 2010 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (migr_imm1ctz)
2. táblázat: Teljes népesség és lakónépesség állampolgárság-csoportok szerint, 2011 - Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz)
4. ábra: Külföldiek aránya a lakónépesség körében, 2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz)
5. ábra: Harmadik országok EU-27 tagállamokban lakó állampolgárai származási földrész szerint, 2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz)
6. ábra: Nem uniós polgárok elemzése humánfejlettségi mutató
(HDI) szerint, 2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz) és Egyesült Nemzetek Szervezete, Humán fejlődési jelentés, 2011
7. ábra: Külföldiek fő származási országok szerint, EU-27, 2011 (1)
(millió) - Forrás: Eurostat (migr_pop1ctz)
8. ábra: A belföldi és a külföldi népesség korösszetétele, EU, 2011 (1)
(%) - Forrás: Eurostat (migr_pop2ctz)